Fejlesztés

Manapság minden cégnek szüksége van ügyviteli szoftverre. A digitalizáció korában ez meghatározó. Aki kimarad, az lemarad. Mindenhonnan, az újságokból, a közösség médiából, blogokból csak ezt lehet olvasni. És ez rendben is van.

Ha már a cég eljutott oda, megszületett a döntés, lépni kell, ügyviteli szoftvert vásárolnak, akkor jön a nagy baj. Ki kell választani a szoftverek hada közül azt, amelyik a legjobban illeszkedik a cég folyamataihoz. Pontosabban így kellene választani!

Nagyon sok olyan esetbe futottunk bele az elmúlt 38 évben, hogy megvásárolták a nagyon nagy nevű rendszert, vagy kevésbé nagy nevű, de sokak által ajánlottat és egyáltalán nem azt az eredményt kapták, mint amit elvártak. Drasztikusan megnőtt az adminisztrációs teher, mert nem felhasználóbarát felületeket kellett a munkatársaknak használni. Esetleg plusz munkaerő, vagy szolgáltató állandó igénybevételére volt szükséges, hogy egyáltalán a megfelelő paraméterezést el lehessen végezni és a mindennapokban felmerülő újabb igényekre lehessen alakítani a rendszert. Vagy kiderült, hogy a cég folyamatainak egy részét tudja csak lefedni a kiválasztott szoftver. Természetesen bővíthető, de az már csillagászati összegeket emészt fel. Esetleg a rendszer nem zárt, bizonylatok tartalma utólag átírható, amely az egyész ügyvitel helyességét vonta kérdőre.

Mi azt az elvet valljuk, hogy minden cég más. Nem lehet uniformizált szoftverrel hatékonyan automatizálni a folyamatokat. Pont a különbözőség az, amiben a versenyelőny rejlik. Ezt nem szabad lefaragni, de fejlődni viszont kell.

Mi ebben nyújtunk hatékony megoldást. Ha most jött el a pillanat az ERP rendszer bevezetésére, akkor megalkotjuk az Ön egyedi rendszerét, saját folyamataira szabva. Ha már rendelkezik valamilyen szoftverrel, de újragondolná, segítünk a már kinőtt, a mindig is szűk, vagy nem hatákonyan használható szoftverek lecserélésben.

  • Bolthálózata van, de a központba nehézkesen jutnak el az adatok? Segítünk, több hazai bolthálózatnak készítettünk már ERP rendszert
  • 100+ céget könyvel, de nehézkesen oldja meg a cége közötti váltást? Windows-os és felhőben műkődö rendszert is tudunk biztosítani
  • Több nyelvű felületre van szüksége, ázsiai régióba szeretne exportálni és gondot jelentenek a speciális karakterek? Ugyanazt a felhasználói felületet egyidőben több nyelven is lehet használni, könnyítve a felhasználók munkáját.

Nincs olyan szoftver a piacon, amely megfelelne az elvárásainak? Forduljon hozzánk bizalommal. Rövid 3-6 hónapos fejlesztéssel elkészítjük az Önnek megfelelő rendszert.


Tanácsadás

A mai digitalizált világunkban a cégek versenyképességének egyik összetevője az ügyviteli rendszerük, a megfelelően kialakított folyamataik. Még ha nincs szoftveres, automatizált támogatás, akkor is kialakult már egy rend, ami alapján a termékek beszerzése, tárolása, eladása, a gyártás lépeseinek dokumentálása, gyártási számok kiosztása működik és a céget előrébb viszik.

A megfelelő ügyvitelnek több feltétele van:

  • A folyamatok mindig ismételhetőek legyenek.
  • A folyamatok lépéseinek megfelelő zártsága legyen (ne lehessen bizonylatba bárkinek, bármikor, bármit módosítania)
  • Ne kelljen ugyanazt a bizonylatot, számlát, papírt többször kézbe venni, az adatokat csak egyszer és egy helyen kelljen rögzíteni.
  • Megfelelő ellenőrzési pontok – helyes adatokat látok?

Sok egyéb feltételt is meg lehetne adni, de ezek azok, amelyek alapvetően határozzák meg, hogy sikeres-e ügyvitelünk.

Ha ezek bármelyikére nem tudunk 100%-os igen választ adni, akkor ott bizony módosítás szükséges.

Az Astor Konzorcium Kft. a raktározási és a spedíciós üzletágában is nagyfokú automatizálást hajtott végre, amelyben segíthettünk. Sokrétű üzletpolitikájuk, tevékenységeik több céget szolgálnak ki, amelyek különféle elszámolásokra, kimutatásokra tartanak igényt. Egy hagyományos ERP rendszerrel ezeket a folyamatokat nem lehetett volna ilyen szinten lefedni és az elmúlt 7 év során felmerülő újabb és újabbak csak nehézkesen lettek volna teljesíthetőek. A korábbi több napig tartó számlázások idejét drasztikusan sikerült csökkenteni.

Másik példa, egy magyar tulajdonban lévő multi cég, amely Európa szerte tíz országban van jelen és nem volt megoldva a szerződések nyilvántartása és az országonkénti számlázás. Valamint a készletvezetéssel és a bérbe adott eszközök nyilvántartásával is problémákkal küzdöttek. Amikor megkerestek bennünket volt olyan leányvállalat, ahol a havi számlák kiállítása már nem fért bele az adott hónapba. A folyamatok optimalizálásával és a számlázás automatizálásával, a havi több ezer számla kiállítása 6-7 napra csökkent. Valamint megoldottuk az országonkénti számlázás problémáját is.

Ha hasonló problémával áll szembe, vagy segítség kellene a folyamatok pontosításában, forduljon hozzánk bizalommal!


Adatelemzés

4 évvel ezelőtt megkeresett bennünket egy több telephellyel rendelkező bolt. (A titoktartási megállapodás miatt a konkrét cég nem nevezhető meg) A vezetők a piaci tendenciák és az eladások alapján azt sejtették, hogy valami nem stimmel a folyamatokban, más számokat látnak a rendszerükben, mint amit kellene. Nem hoznak be minden papírt a fuvarozók? Nem adminisztrálnak valamit jól? Az ügynökök túl kicsi árréssel dolgoznak? De nem találták a megoldást.

A meglévő adatbázisukat a DynamicAI BI eszközzel megvizsgálva kirajzolódott a hiba. Egyetlen vevő kör volt, amely az eredményt csökkentette, mert meghatározott árukörökre túl nagy engedményt adtak nekik. Így már meg tudták tenni a megfelelő lépéseket.

A DynamicAI programot használjuk ERP rendszereinkben és az adatelemzésre is. A legtöbb adatbázis típussal használható és használata nagyon könnyen elsajátítható.

Ha hasonló problémával áll szembe, vagy segítség kellene a folyamatok pontosításában, forduljon hozzánk bizalommal!